Füst miatt szakították meg a szavazást Somogy megyében
Valamivel több mint egy órán át állt a voksolás a Somogy megyei Büssüben.
Valamivel több mint egy órán át állt a voksolás a Somogy megyei Büssüben.
Legkésőbb vasárnap 16 óráig meg kell semmisíteniük az országgyűlési választáson induló pártoknak és jelölteknek a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok (választási irodától kapott) adatait. A népszavazási eljárásban a kezdeményező kormány, valamint az Országgyűlésben frakcióval jelentkező pártok igényelhették az adatokat.
A TASZ jogászai kifogást adtak be a választási bizottsághoz.
Szavazni csak a fővárosban lehet.
Szétesett bélyegző, hiába szavazni próbáló magyar turistacsoport – eddig kisebb fennakadások voltak a szavazókörökben.
Szervezettebb a voksolás, de van, ahol így is sorok alakultak ki.
Donáth arra buzdított mindenkit, hogy a népszavazáson érvénytelenül szavazzon, Tóth pedig az ellenzéki jelöltek támogatására szólított fel.
A Mi Hazánk képviselője reménykedik abban, hogy pártja bejut a parlamentbe, lapunknak azonban azt mondta, csak ügyek mentén lenne hajlandó együttműködni akár a mostani ellenzéki pártokkal, akár a Fidesszel.
Kollégánk a helyszínről jelenti, hogy vagy kétszázan állnak előtte, de a sor elég jól pörög, nincsenek nagy álldogálások.
Márki-Zay Péter nagy hódmezővásárhelyi ellenfele is leadta a szavazatát.
Az esélyekről szólva a világlapok idézik azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyek Orbán győzelmét valószínűsítik, de nem kétharmaddal.
A megfigyelők azonban résen voltak, a képviselő-jelölt feljelentést tesz.
Az igazságügyi miniszter magával vitte gyerekeit a választásra és a "gyermekvédelmi" népszavazásra.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kerületében eddig a legmagasabb a részvételi arány.
Ez még mindig picivel elmarad a négy évvel ezelőtti részvételi aránytól.
Családjával érkezett Márki-Zay Péter vasárnap délelőtt a szavazásra Hódmezővásárhelyen, utána sajtótájékoztatót tartott.
793 219 fő szavazott eddig.
A részvételi arány reggel 7 órakor Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a a legalacsonyabb.
Az amerikai lapban megjelent összefoglaló, amelyet közvetlenül a magyarországi választás elé időzítve publikáltak, felidézi, hogy mindössze nyolc hete a magyar vezető Moszkvában még összeborult Vlagyimir Putyinnal, védelmezte az orosz biztonsági követeléseket. Ám jött az invázió, így gyorsan veszélyessé vált a nagy barátság – egy sor jobboldali populista meggyengült Európában – de a magyar vezető nem.